A mai tudományos álláspont szerint az avarok két népből olvadtak eggyé. A 4 – 6. században a Kína északi határain élő Zsuan-zsuan Birodalom ellen fellázadtak a korábban általuk leigázott türkök, akik vezetőiket elűzve megalapították a Türk Birodalmat. Az addigi lakóhelyükről a Kaukázus felé elinduló zsuan-zsuanok összeolvadtak a Kínától keletre élő fehér hunokkal. Egyes források szerint a Bizáncot követként felkereső avarok hun nyelven beszéltek, erre vonatkozóan azonban ma már más adatokkal nem rendelkezünk.

Az avarok — az őket üldöző türkök elől egyre nyugatabbra húzódva — 552-ben jelentek meg az Urál-hegység európai oldalán, s alig 15 évvel később már a Kárpát-medence Duna vonaláig terjedő részét birtokolták. A langobardok Itáliába költözése után (568. április 1.) az avarok elfoglalták a Dunántúlt is. Az írott forrásokból ismert történelemben ekkor került először egységes uralom alá a Közép-Duna-medence keleti és nyugati fele, pontosabban az egész Kárpát-medence, a későbbi Magyar Királyság teljes területe.

A régészet és a történettudomány az avar uralom két nagy szakaszát különbözeti meg: a korai (568–670) és a késői avar kort (670–811). A két periódust az öveken elhelyezett veretek készítési módja (lemezből kialakított vagy öntött) és motívumai alapján határozták meg.

A leletek és más országok krónikásainak tanúsága szerint 670-ben egy új nép jelent meg az Avar Kaganátusban, amelyet a források onogurnak (uniguri, ungri) neveznek. Az új nép kultúrája sok tekintetben eltért a korai avarokétól. A régészeti leletek mégis arra utalnak, hogy az újonnan érkezettek rövid időn belül beolvadtak az ekkorra már a nomád életmódot feladó, letelepedett korai avarságba.

Városunkban és környékén a korai és késő avar korból is maradtak fenn emlékek.

1871-ben a Dera-patak mentén találták meg az „avar fejedelmi kincs”-nek nevezett korai avar kori leleteket. A ma a Nemzeti Múzeumban őrzött arany- és ezüsttárgyakat eredetileg három sírban helyezték el. Az elsőben felszerszámozott lovával együtt temettek el egy férfit, aki fegyverei mellett ékköves arany gyűrűt és avar szokás szerint fülbevalókat is viselt. Sajnos lószerszám- és övveretei megsemmisültek. Az előkelő férfi mellett két női sír is volt. A gazdagabb női sírban arany fülbevalópárt, aranyozott ezüst lemezből hajlított, kürtős végű karperecet, üvegpasztából készült gyöngysort, a másik nő mellett az előzőnél kisebb méretű fülbevalókat, kürtős karkötőt, üveggyöngyöket, ezüst szűrőkanalat, piperekést találtak. Kormeghatározás szempontjából igen fontos a harmadik sírból előkerült pénzérme, Phókas  császár (602–610) arany solidusa.

A Szentendre mai határában eltemetett előkelőségek — ha nem is fejedelmi, de minden bizonnyal vezéri család — népének temetőjét több mint 100 évvel később, 1987 és 1991 között Budakalászon tárták fel. A temető a koraitól a késő avar korig használatban volt, de a sírok túlnyomó többsége, mintegy 80 %-a a szentendrei gazdag sírokkal közel egyidős, azaz korai avar kori.

Ebben a temetőben került elő a Ferenczy Múzeumi Centrum régészeti gyűjteményének egyik legbecsesebb kincse, egy domborműves vadászjelenetekkel díszített sárgaréz korsó. A fémöntéssel készült tárgy felületén ezüst és vörösréz lemezberakással kialakítva – két sorban egymás fölött – oroszlán-, leopárd- és medvevadászat jelenetei, valamint állatküzdelmek láthatók. A kifinomult bizánci udvari művészetet képviselő korsó hadizsákmányként vagy ajándékként kerülhetett ide. A maga korában is bizonyára megbecsült, ritka, értékes tárgy – akkor még arany színben ragyogva – sokáig díszíthette hajdani tulajdonosa asztalát.

Szentendrén, az Öregvíz partján, a mai Barackos úton késő avar kori, 8. századi sírt tártak fel. Az eltemetett férfi bronzvereses övet viselt. A sztyeppei nomádoknál (a hunoknál, az avaroknál és a honfoglaló magyaroknál egyaránt, de a mongoloknál még napjainkban is) jellegzetes viseleti darab a „nomád öv”. Az egy kicsit szélesebb főövből és esetenként 1 – 5 keskenyebb mellékövből álló darab igen hasznos viselet volt, mert erre függesztették a fegyvereket (íjat, tegezt, tőrt, kardot), a tarsolyt – ebben a tűzgyújtás eszközeit tartották, és még más, kisebb, de fontos használati tárgyat, készséget is. Akár lovaglás közben is könnyen elérhették ezeket és a kéz szabadon maradt a nyilazáshoz!

Az öv egyúttal azt is jelezte, hogy viselője szabad jogállású, felnőtt férfi. A fiúkat általában 14–16 évesen, nagykorúvá avatásukkor övezték fel, s életük végéig ugyanazt a nagy becsben tartott darabot viselték. A néhány női sírból is előkerült nagy- és kisszíjvégek arra utalnak, hogy nomád övet nem csak szabad férfiak, de szabad nők is viseltek. A férfiak övét fém csatokkal, veretekkel díszítették, egyes vélekedések szerint ezek motívumai jelezték azt is, hogy viselője mely nemzetséghez tartozik. A veretek általában bronzból, a rangos személyeknek ezüstből, aranyozva készültek. A korai avar ötvösök kézi domborítással vagy préseléssel alakították ki a motívumokat, a késő avar korban már az igen magas színvonalú öntvények jellemzőek.

A Szentendrén eltemetett késő avar férfi bronz veretes övének szíjvégein az ebben a korban általánosan elterjedt motívumok: a nagyszíjvégen állatküzdelem, a két kisszíjvégen, a csaton és az öv felületén arányosan elosztott áttört mintázatú vereteken is indás díszek láthatók. Érdekes az ugyancsak a szíjra szegecselt, a mai régészek által a formai hasonlóság miatt „propeller”-nek nevezett verettípus, mely az érintetlen sírokban mindig függőleges helyzetben állt. Erre valószínűleg hurokkal függeszthettek tárgyakat.