A Kárpát-medence elfoglalása több lépcsőben történt. A 896-ban, Árpád vezetésével a Vereckei-hágón és bevonuló hadak és az Erdély felől érkező nép először a Duna vonaláig, az alföldi területeket foglalták el. A Dunántúlt s ezzel együtt a mai Szentendre területét — a frank Arnulf királynak nyújtott katonai segítség, majd Arnulf halála után — csak 900 nyarán szállták meg a magyarok. A források alapján a Dunakanyar és a Pilis-hegység Kurszán birtoka lett.

Arról, hogy a honfoglalást követően kik telepedhettek le Szentendrén, nagyon kevés ismerettel rendelkezünk. Egyetlen okleveles említésben — erről a következő olvasmányban lesz szó — van adatunk arról, hogy a Szentendrével azonosítható Árpád-kori település az Apurig (Apor-ügy), a mai Bükkös-patak partján terült el. A történészek szerint a patak Apor vezérről kaphatta a nevét. Apor Taksony fejedelem hadvezére volt. 959-ben ő vezette azt az adók behajtását célzó bizánci hadjáratot, melyhez Botond párviadalának és a bizánci városkapu betörésének legendája is kapcsolódik. A Szentendrével azonosított honfoglalás kori falu Apor nyári szállása lehetett, a téli szálláshely a nemzetség későbbi birtokainak területén, a mai Tolna megyében volt.

A korai Árpád-korból Szentendrén jelenleg egyetlen, szegényes köznépi temetőt ismerünk. 1954-ben a Ferenczy Múzeum régészei a Sztaravoda-patak déli partján található Török-völgyben 19 sírt tártak fel. A több hónapig elhúzódó ásatás dokumentációja szomorú állapotokat tükröz. Mivel a temető egymástól meglehetősen távol elhelyezkedő sírokból állt, az ott földmunkákat végzők a hetente-kéthetente előkerülő újabb sírokról késve értesítették a régészeket. Nem egyszer előfordult, hogy mire a szakemberek a helyszínre érkeztek, a sír fele szétrombolódott, tartalmát összekeverték, a csontok és a sírokba helyezett kerámiák összetörtek. Mindezek ellenére viszonylag pontos képet sikerült alkotni a temetőt használó 10. századi népességről.

A temetők régészeti elemzése révén nem csak a halottkultuszról, de az élők gondolkodásáról, hitvilágáról, életmódjáról, vagyoni helyzetéről is ismereteket szerezhetünk.

A honfoglalás kori temetők országszerte lehetőleg vízfolyások partján emelkedő dombok déli, délkeleti, délnyugati lejtőin helyezkednek el. Északi oldalra csak nagyon ritkán temettek, mert az ősi ugor és türk hitvilág szerint az ártó szellemek északon lakoztak.

A nemzetségfők úgy választották ki a család temetkezési helyét, hogy onnan a tájra és a szálláshelyre jó kiáltás nyíljon. A honfoglalók a temetőt szent ligetnek tartották, ezért az ezekben – így Szentendrén is – feltárt tűznyomok minden esetben halotti áldozattal kapcsolatosak.

Az elhunytakat legtöbbször arccal a felkelő nap felé temették el. A napjárás ismeretében ennek alapján megállapítható / feltételezhető az is, hogy a temetés melyik évszakban vagy napszakban történt! A szokásostól eltérő tájolású sírokba (Szentendrén ilyet nem találtak) gyerekeket, szolgákat, jövevényeket, ártó erővel felruházott, esetenként testi hibás halottakat temettek. Ugyancsak ártás elleni intézkedés lehetett a Szentendrén is előforduló végtag-levágás: az egyik sírban a bal kéz csontjait a bal vállnál, míg a bal kart a rendes helyén találták meg…

Vizsgálat tárgyát képezi az is, hogy tettek-e az elhunyt mellé ételmellékletet. A túlvilági „jólét” érdekében az őskorban és az ókorban általános szokás a honfoglaló magyaroknál csak kisebb mértékben figyelhető meg. A szentendrei temetőben a 19-ből mindössze négy sírban találtak kerámia edényt (ebből kettő elpusztult), mindegyiket a halott lábánál helyezték el. A kereszténység felvétele után ez a szokás teljesen eltűnt.

A szentendrei honfoglalás kori temetőben csak egy lovas-fegyveres férfi nyugodott. Sírjából lándzsa- és nyílhegyek övcsat és lószerszámok: egy pár vaskengyel és vaszabla került elő.

*

Felmerülhet bennetek a kérdés: ha korai Árpád-kori temetőt találtak Szentendrén, miért nem volt benne tarsolylemez? Manapság, amikor a magyar hagyományőrzők ékes veretekkel díszített nomád övein szebbnél szebb lemezes tarsolyok függenek, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ilyeneket a honfoglalás kori magyar harcosok mindegyike viselt. Ebben van is némi igazság: nem csak a honfoglaló magyarok, de minden nomád övet hordó nép, férfiak, nők és gyermekek egyaránt viseltek bőrből vagy nemezből készült, feltehetően szépen, rátétekkel, gyöngyökkel, hímzéssel kivarrott tarsolyt. Ezek azonban nem nemesfém veretekkel vagy lemezzel díszített tarsolyok voltak!

A míves szépségű ötvösmunkák, az aranyozott ezüst tarsolylemezek a Kárpát-medencét elfoglaló magyarság vezetőinek ma már nem ismert — a leszármazottakra át nem örökíthető — rangjának velejárói voltak, ezért tulajdonosukkal együtt kerültek a sírba. A rang megszűnése miatt a 950-es évek után újabb tarsolylemezek már nem készültek. Ma a Kárpát-medence teljes területéről 46 db fémveretes tarsolyt tart számon a tudomány, s köztük csak 27 db a felső, ráhajló lap teljes felületét borító lemezzel díszített! A Felső-Tiszavidéken, az első fejedelmi központban találták eddig a legtöbb – 16 db – tarsolylemezt. A „tarsolylemezes” vezetők népükkel az ország különböző területeire költözve magukkal vitték ékességüket, ezért fordulnak elő — sokkal kisebb számban — a Tiszántúl középső részén (4 db), a Felvidéken és a Dunántúlon (3 db) is ilyen leletek.

Mindezek fényében érthető, hogy 2011 legnagyobb magyar régészeti szenzációja volt, amikor a Ferenczy Múzeum — akkor még Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – kutatói a Taksonytól 14 km-re végzett ásatáson az egyik sírban aranyozott ezüst tarsolylemezt tártak fel. A régészek a frissen felszántott földet fémkeresővel vizsgáló civilek bejelentése és a múzeumnak beszolgáltatott leletek nyomán kezdték meg a helyszínen az ásatást.

Árpád legkisebb fiától, Zoltától született unokája, Taksony fejedelem birtokai és feltehetően uralkodói központja is a Duna–Tisza-közén, a nevét viselő település környékén voltak. A hagyomány szerint Taksonyt itt temették el. Ezért ebben a körzetben ma is gyakran tárnak fel gazdag, arany és ezüst ruha- és lószerszám díszeket megőrző sírokat. A Duna–Tisza-közén eddig — a 2011-es lelettel együtt — négy tarsolylemez került elő.

A  tarsolylemezt, a hozzá tartozó övvereteket és fém ruhadíszeket, valamint a helyszínen feltárt többi sír értékes leleteit — ma már szépen restaurálva — a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum régészeti gyűjteményben őrzik.