A Szamárhegy tövében, a Püspöki Székesegyháztól néhány lépésre található az egyik legszebb terünk, a Rab Ráby tér. Közepén egy ősöreg hársfa alatt a város egyik utolsó, még megmaradt stanglis kútja áll.
A tér legszembetűnőbb épülete egy 1768-ban emelt szőlősgazda ház. Hajdani tulajdonosa foglalkozásáról a kapu zárókövébe faragott szőlőfürt árulkodik, s ugyanezt jelzi az utcára nyíló kovácsoltvas pinceajtó, a kocsárnya is, melyen keresztül a szekereken a városba beszállított, megtaposott szőlőt egyenesen a pincében álló kádakba önthették. A ház kora és jellegzetes balkáni építési módja miatt is védett műemlék. A szőlőfürtös kapu két oldalán egy nagyobb és egy kisebb lakóház zárt udvart fog közre, melybe sem a magas téglafalon sem a tömör kapun át nem lehet belesni. A házak mögött lévő utcából sem kukucskálhatunk, mert arról az oldalról a két ház közé épített épületszárny zárja le a telket. Ezt a család idősebb és ifjabb generációjának kényelmes otthont biztosító, U alakban épült háztípust – melyből mára Szentendrén csak ez az egy maradt fenn – hívják zadrugának.
A ház azonban nem csak építészeti értékei és a szentendrei szőlő- és borkultúrához fűződő kapcsolatai révén érdekes: a hagyomány szerint itt lakott az 1780-as években a városi magisztrátus visszaéléseit fáradhatatlanul kutató – eredményeit a bécsi udvarnak rendszeresen jelentő – Ráby Mátyás, kinek életútja két – egymástól nagyon eltérő – változatban ismert.
Jókai Mór Rab Ráby című regényének hősi, romantikus elemeket sem nélkülöző története szerint Ráby Mátyás felvidéki nemesi családból származott, 1752-ben született, három éves korában – meg nem nevezett okból – elszakítottak szüleitől. Tanulmányait Bécsben végezte, s itt a nemesi származású, de polgári gondolkodású fiatalember kapcsolatba került Mária Terézia fiával, a későbbi II. Józseffel. A felvilágosult szellemű Ráby az uralkodó megbízásából jött Szentendrére, hogy a csak a saját anyagi érdekeivel törődő, a szegényeket kiszipolyozó, közpénzeket elsikkasztó városi vezetés visszaéléseit felderítse.
Ráby 1784-ben azért kapott megbízatást a vizsgálódásra, mert a század 60-as éveinek végétől Szentendréről feltűnően sok bejelentés, valóságos panasz-áradat érkezett az úriszékhez és a megyei törvényhatóságokhoz. A szentendrei iratok alapos átvizsgálása után Ráby megállapította, hogy a lakosoktól beszedhető adók összegéhez viszonyítva a város túl kevés árendát fizet a kincstárnak. A tetemes bevételek, melyekből a tisztviselők járandóságát fizették, s amelyek a település fejlődését és a szegények gondjainak enyhítését is kellett volna, hogy szolgálják, rendre eltűntek. A tanácsban ülő, nagy vagyonnal rendelkező esküdtek nem adóztak, de a királynő által egy tűzvész miatt elengedett adót a lakosságtól beszedték és egymás között osztották szét. Más gyanús ügyek is felmerültek, mint a város erdeiből történt falopások és a tolvajlást leplező szándékos gyújtogatás. Ráby később tudomást szerzett egy titkos kasszáról is, melyből a megvesztegetéseket fizették ki. Beadványai alapján II. József vizsgálatot rendelt el, melyet a vármegyére bíztak. A gyanúba került magyar urak megpróbáltak minden felelősséget áthárítani a tanács szerb tagjaira. A bizottság tagjait azonban a szentendreiek lefizették, az éppen Bécsben tartózkodó Ráby szentendrei házába pedig betörtek és kifosztották azt.
Az első kudarc ellenére Ráby nem hagyott fel a vizsgálódásokkal. 1785-ben újabb visszaéléseket talált és írt jelentést ezekről: gyilkosságok felderítésének elmulasztását, a sókereskedelemben tapasztalható tisztességtelen (korántsem 4 %-os) haszonszerzést, a földek után fizetendő adók összegének részrehajló, a gazdagoknak kedvező, a szegényeket pedig méltatlanul sújtó megállapítását, két adókönyv – egy hivatalos és egy titkos – vezetését. Az újból összehívott megyei bizottság ismét mindent rendben talált, a tisztviselőket megerősítették hivatalukban.
1786-ban a már nagyon kellemetlenné váló Ráby Mátyást a helytartótanács és a megye utasítására letartóztatták. A következő évben felülvizsgálták beadványait és fő ellenfele, Földváry Sándor ezek nyomán írt panaszait, de csak kisebb módosításokat javasoltak a város vezetésének. Ráby egy megrendezett Bécsbe szöktetés után ismét börtönbe került, ahonnan csak 1789-ben szabadult. A következő év elején II. József meghalt, s utódát, II. Lipótot Ráby már nem tudta meggyőzni igazáról. Ezért néhány újabb, sikertelen beadvány után, az ismételt bebörtönzéstől is félve 1796-ban Strasbourgba menekült. Még ugyanebben az évben kiadta emlékiratait Jogtiprás és a kormányzás borzalmai Magyarországon és Ausztriában vagy a türelmes és emberséges magatartása miatt napjainkban kegyetlenül üldözött rábai és murai Ráby Mátyás magyar nemes okmányokkal igazolt története címmel, amely az 1789-es polgári forradalom után alig nyolc évvel, a Habsburgokkal éppen hadban álló Franciaországban élénk visszhangot kapott, s Rábyt a feudalizmus ellen, a polgárok és a szegények érdekében harcoló hőssé avatta.
Jókai Mór az emlékiratok alapján 1879-ben írta meg Rab Ráby című regényét. Az író által megálmodott „igazság bajnoka” képet tovább színezte a Jókai könyv alapján 1964-ben forgatott film, melyben Ráby a mindenkori urakat támadó, a szegények érdekeit védő, szinte már kommunisztikus elveket valló alakká vált. 1964-ben az addig a Béke nevet viselő szentendrei tér nevét Rab Rábyra változtatták.
S most lássuk a másik történetet, vegyük számba, hogy mit derítettek ki a 20. század végi kutatások Ráby Mátyás személyéről!
Közrendű családból származott, „rábai és murai” előnevű nemesi címét hamisította. Jogi ismeretei hiányosak voltak, gyakorlatot a Hétszemélyes Tábla (felsőbíróság) tagja, Majthényi Károly mellett töltött 3 év során szerezett. Munkaadója Mária Terézia és II. József bizalmasa volt, Ráby ekkor juthatott a királynő és a főherceg közelébe.
1773-ban Bécsben a Magyar Udvari Kancelláriánál kapott állást, ebben az időben végezhetett besúgói szolgáltatásokat a trónörökös József főhercegnek. A Kancelláriáról azonban visszaélések: lopás és titkos levelezés miatt eltanácsolták. Bécs után Nyitra megyébe került, ahonnan rágalmazásai miatt menekülnie kellett. Ezután érkezett Szentendrére, s itt – megrögzött feljelentő lévén – szinte azonnal megkezdte beadványai gyártását.
Ráby a városban tapasztalt „visszaélésekről” fogalmazott jelentéseivel nem a legszegényebbek sorsán akart könnyíteni. Felismerte azt, hogy ebben a sok szempontból megosztott városban igen gazdag emberek is élnek, s arra gondolt, hogy ahol sok pénz van, ott biztosan lehet valamilyen visszaélést, „stiklit” is találni. Ebben a korban mindazok, akik felhívták a hatóság figyelmét valamely addig nem ismert vagy eltitkolt kincstári jövedelemforrásra, megkapták a befolyó összeg egyharmadát az ún. feljelentői harmadot. Ráby tehát nem másért, mint saját hasznára dolgozott.
Ráby beadványai nyomán sor került kivizsgálásokra, melyek valóban felfedtek mulasztásokat és kisebb visszaéléseket, legsúlyosabb vádpontjairól azonban sorra kiderült, hogy puszta rágalmak, a „bizonyító erejű dokumentumok” is Ráby hamisítványai voltak.
Nehéz ma már eldönteni, hogy hol lehet meghúzni az igazság és hamisság között húzódó vékony határvonalat. Előélete alapján nem lehet kétséges, hogy a Szentendrére került Ráby Mátyás egy csaló volt. De azt is tudhatjuk, hogy a visszaélések elkendőzésére pénzzel mindig volt lehetőség, miért lenne éppen csak ez a kor kivétel?
Hasonlóképpen gondolkodhattak a szentendreiek is, amikor felmerült a Rab Ráby tér nevének megváltoztatása. Személye a közgondolkodásban már hőssé vált, s ha ezt a történettudomány cáfolta is, Jókai könyvében még mindig ő az igazság bajnoka. És miért ne lehetne egy szimpatikus regényhősről teret elnevezni?