A régészetről és segédtudományairól szóló fejezetben olvashattátok, a kutatók munkáját ma már igen sok korszerű módszer segíti. Ezek az eljárások azonban meglehetősen drágák, ezért lehetetlen mindegyik – esetenként több száz vagy ezer – leletről radiokarbonos, a csontokról antropológiai, archeogenetikai vagy archeozoológiai vizsgálatot kérni. Szerencsére a római koros régészek kormeghatározó munkáját megkönnyítik bizonyos leletcsoportok.
A mai ásatások során a rétegek szisztematikus feltárása, a kitermelt föld alapos átvizsgálása, néha teljes átszitálása után haladnak egyre mélyebbre. A rétegeket és az ott talált leleteket fotókkal, rajzokkal, s ma már egyre gyakrabban digitális, háromdimenziós szkenneléssel is dokumentálják. Így a leletek elemzése során nem csak a tárgyak lelőhelyét, de ezek időbeli egymásutániságát is nagy pontossággal rögzíteni lehet.
1. Pénzérme
A kormeghatározás egyik legkézenfekvőbb — és persze nemcsak a római korra alkalmazható — segítsége a pénzérme. Mindegyik római császár veretett saját képmásával ellátott pénzeket, s az írott források és leletek alapján azt is tudjuk, hogy az adott korban milyen pénzérmék (címletek) készültek. Ha tehát egy láthatóan nem „bolygatott”, azaz későbbi időszakban nem felásott és ezáltal összekevert földrétegben megtalálják például Septimius Severus császár (193 – 211) denarját (a képen balról a harmadik), akkor a régész biztos lehet abban, hogy az éppen vizsgált réteg e császár uralkodásának idejére vagy ez utánra keltezhető. Természetesen a módszer nem érvényes a hajdanvolt embereknek (valószínűleg az adott kor járószintjénél mélyebbre) elásott kincseire, de azt, hogy az esetenként különböző időben kiadott pénzek mikor kerülhettek a földbe, a lelet-együttes legkésőbb kibocsátott érméjének kora elárulja nekünk.
2. Terra sigillata
Egy-egy apró cseréptöredék is nagy segítség lehet a kormeghatározásban.
A római kor kedvelt edényei, a rómaiak porcelánjának is nevezett kerámiák: a terra sigillaták. Az agyag magas vastartalma miatt élénkvörös színű, finom kidolgozású, meglepően vékony falú és fényes felületén gyakran domború motívumokkal is díszített, luxuscikknek számító kerámiákat korábban itáliai, majd galliai és germániai műhelyekben gyártották, s a kereskedők révén kerültek el a Birodalom szinte minden provinciájába. A terra sigillatákról anyaguk, formájuk, színárnyalatuk, stílusuk, díszítményeik és gyakran az edénybe karcolt vagy bepecsételt mesterjegyek alapján is pontosan meg lehet állapítani, hogy hol és melyik műhelyben készültek. Hans Dragendorff, egy Észtországban született, de munkásságát Németországban folytató régész 1895-ben készítette el a terra sigillaták formai jellegzetességeit összefoglaló katalógust, mely a mai napig a meghatározás nemzetközileg elfogadott alapja. Szinte évre pontosan tudjuk azt is, hogy egy-egy műhely vagy esetleg annak neves mestere is mettől meddig működött, így egy ép, de akár egy kis darab terra sigillata formai és stíluselemzése után — a pénzekhez hasonlóan — meg tudják határozni annak a rétegnek a korát, amelyből a kerámia előkerült.
3. Tegula
A római korban a mainál nagyobb méretű, és más formájú tetőcserepekkel használtak. A tegulák téglalap alakú, általában 45 cm széles, 1,5 – 3 cm vastagságú, mindkét hosszanti oldalán felhajlított peremű kerámiacserepek voltak, melyeket szorosan egymás mellé raktak, s az egymáshoz illeszkedő felhajló peremek közötti rést íves, félhenger alakú kúpcserepekkel (imbrex) fedték le.
A katonai táborokban saját műhelyekben készültek a tetőfedő cserepek melyek egy részének felületébe a kiégetés előtt bepecsételték a csapattest, majd a késő római korban az azt felügyelő katonai vezető nevét. Az épületek feltárásakor tehát, ha nagyobb számban kerülnek elő egy-egy csapattest bélyegzőjével jelzett tegulák, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy az építkezés abban az időszakban történt, amikor ez a cohors állomásozott a táborban. A tegulákat gyakran a falakba is beépítették.
A késő római korban, a szarkofágok (egy tömbből kifaragott kőkoporsók) vagy — gyakran korábbi időszakban állított sírsztélék szétvágott darabjaiból összeállított — kőláda sírok mellett jellemzővé váltak a tegulákból koporsó-szerűen megépített sírok is. Ezek korát szintén elárulják a cserepeken található bélyegek.
