Az Árpád-kor 300 éve alatt a nagy európai szerzetes- és apácarendek mindegyike megjelent Magyarországon. Rendházakat kezdetben csak a magyar királyok és királynék alapítottak. Később főurak és gazdag családok is támogatták rendházak építését, s Fulcóhoz hasonlóan sok módos ember hagyta összes javait – vagy egyes birtokait – szerzetes- vagy apácarendekre. Számos középkori perirat bizonyítja, hogy ezzel az örökösök gyakran nem értettek egyet.

Az oklevelek tanúsága szerint Szentendrén a Pilis hegységben épített rendházakban élő ciszterci és pálos szerzeteseknek is voltak tulajdonai. 1318-ban Károly Róbert király a települést népével és javaival együtt a veszprémi püspökségtől a visegrádi várhoz csatolta. (A főesperesség ezután költözött el Szentendréről, 1332-től a hiteles hely már nem szentendrei, hanem budai főesperesség néven szerepel az oklevelekben.) Az egyházi tized azonban változatlanul Veszprémet illette meg. Ugyanekkor a szentendreiek az Esztergomtól Budáig megítélt vámmentességük ellenére a Nyúl- (Margit-) szigeti domonkosrendi apácáknak mégis vámot kellett fizessenek, az óbudai apácáknak pedig segítséget voltak kötelesek nyújtani a fakivágásban a településhez tartozó erdőkben.

A szerzetesrendek középkori társadalomban betöltött szerepének ismeretében joggal állíthatjuk, hogy ezek szentendrei birtokai, tulajdonai és jogai a lakosságra nehezedő többletterhek mellett előnyökkel, az ismeretek gyarapodásával is járhattak. A tudás nem maradt a kolostorok falai között, hanem kisugárzott a környező településekre is.

A középkorban Magyarországon megtelepedett szerzetesrendek közül Szentendrének a ciszterciekkel voltak kapcsolatai: a közeli Pilisszentkereszt apátjainak Szentendrén volt szőlőbirtoka.

A Géza fejedelem és Szent István király a keresztény magyar államszervezés részeként – kezdetben elsősorban térítési szándékkal – hívott Magyarországra szerzeteseket. Hazánkban elsőként, 996-ban, Szent Márton hegyén – Pannonhalmán – a Szent Benedek által 529-ben létrehozott bencés rend telepedett meg, alapító levelüket Szent István 1001-ben bocsátotta ki.

1096-ban, Szent Benedek szigorú elveihez való visszatérés szándékával a bencésekből váltak ki a franciaországi Citeaux-ban az új, ciszterci rendet megalapító szerzetesek. A bencésekkel való kapcsolatukat mutatja, hogy jelmondatukat – „Lángolj és világíts!” – is Szent Benedek írásaiból merítették. Apátságaikat a településektől távol, gyakran nehezen megközelíthető helyeken, általában hegyek között megbújó völgyekben építették. Az önellátásra berendezkedő ciszterci szerzeteseknek magánéleti elzárkózottságuk ellenére rendkívül nagy szerepe volt a kor modern technikai vívmányainak és gazdálkodási ismereteinek elterjesztésében. A távoli országokban működő ciszterci apátságok kapcsolata ugyanis soha nem szakadt meg Citeaux-val, a rend évente megtartott gyűléseire a legtávolabb monostorok kivételével mindenhonnan érkeztek képviselők Franciaországba. Ennek következtében az élet minden területére kiterjedő tudás, s ennek részeként az európai építészeti és művészeti eredmények, irányzatok, stílusjegyek, motívumok szinte ugyanabban időben jelentek meg mindegyik központjukban és közvetítésükkel az őket befogadó országok más településein is.

1184-ben III. Béla király (1172–1196) alapította meg – Cikádor, Egres, Zirc és Szentgotthárd után – Pilisszentkereszten a rend ötödik, de a maga korában legjelentősebb apátságát. A francia ciszterciek királyi támogatásában szerepet játszott az is, hogy III. Béla második felesége Capet Margit VII. Lajos francia király leánya volt. A monostor építését a francia szerzetesek a hazájukból idehívott mesterek, kőfaragók segítségével végezték. A kolostor és különösen a templom szépsége teljesen egyenrangú volt a kor legjelentősebb európai építészeti alkotásaiéval.

A templom építésének harmadik szakaszában, már III. Béla kisebb fia, II. András (Endre) király uralkodásának idején (1205–1235) érkezett Magyarországra Villard de Honnecourt (1200–1270). Ő a kor legjelesebb, sokat utazó építőmestere volt, aki részt vett többek között Cambrai, Laon, Lausanne és Reims gótikus katedrálisainak építésében, majd magyarországi útja után a Chartres-i dóm gótikus stílusban történt átalakításában. Az építész büszkén vallotta, hogy (fennmaradt, 33 pergamenlapból álló, összesen 250 rajzot tartalmazó) vázlatkönyvébe Magyarországon is készített rajzokat. Bár semmilyen írásos bizonyítéka nincs annak, hogy Villard de Honnecourt közreműködött az építkezésben, az apátság 1980-as években történt feltárása során előkerült kőfaragványok, építészeti profilok – és Esztergomban előkerült kőfaragványok is – meglepő hasonlóságot mutatnak a vázlatkönyv rajzaival.

Az újabb kutatások szerint a francia építőmester magyarországi működésének egy igen jelentős művészeti emléke is fennmaradt.

1213. szeptember 28-án pártütő magyar főurak – Petúr bán vezetésével – a Pilisben tartott vadászat során megölték II. András király feleségét, Gertrúdot. Az egész Európát megrázó királyné gyilkosságnak oka az volt, hogy a dalmáciai Meránból érkezett Gertrúd (egyébként a kor uralkodói szokásainak teljesen megfelelően) nagy kedvezményekben részesítette a kíséretében Magyarországra került honfitársait. A királynét a pilisi ciszterci apátságban temették el. Az ásatások során előkerült gyönyörű síremléke – a 13. századi Európa hasonló céllal készült műtárgyainál korábban készült, azokkal teljesen egyenrangú, művészeti alkotás – egyes kutatók szerint Villard de Honnecourt munkája lehetett.

A pilisszentkereszti ciszterci apátságnak a magyarországi középkori művészet egyik legfényesebb korszakáról tanúskodó, sajnos sok éven át barakkokban őrzött kőemlékeit 2013-tól a Ferenczy Múzeumi Centrum őrzi.

Kutass te is!

Egy (francia nyelvű) honlapon végiglapozhatod Villard de Honnecourt mester vázlatkönyvét. Keresd meg benne azt a lapot, melyre egy Magyarországon látott templom padlózatának mintáját rajzolta le!