Ulcisia Castra helyőrségének alapítására a Kr.u. 1. század végén került sor. Az első, fából épült (palánk) tábor a ma ismert castrum és a Duna közötti területen lehetett. Erre utalnak a Posta alapozása során előkerült korai itáliai cseréptöredékek. A terepadottságokhoz igazodó, szokatlan módon trapéz alakú, 205 m hosszú és 134 m széles végleges tábornak a falait a palánktábortól nyugatabbra, a Bükkös-patak menti dombháton a 2. század elején építették kőbe, feltehetően a szarmatákkal ekkor kirobbant háborúskodások miatt (a 11-es út és a Paprikabíró u. között).

A katonai táborok az egész Római Birodalom területén azonos alaprajzi elrendezéssel épültek: négy kapun lehetett bejutni a nem egyszer 25 m széles és 5 m mély, kettős vagy hármas árokrendszerrel körülvett, 120, 160 cm vastag, magas falak közé.

Az ellenség várható támadási iránya felé néző főkapun (porta praetoria) át bevezető és a két oldalkapun áthaladó utak találkozásánál állt a központi épület, a principia, a táborparancsnok székhelye, de itt volt a táborszentély — a csapatjelvényeket (signum) is itt tartották —, a fegyvertár, a pénztár, egy nyitott alakuló tér, valamint gyűlésekre alkalmas kisebb-nagyobb helyiségek is helyet kaptak benne.

A legénységi szállások — Ulcisia Castrában kő alapozású, fából vagy vályogtéglából épült hosszú barakkok — a parancsnoki épület mögött, a hátsó kapu (porta decumana) felé vezető út mentén sorakoztak.

A megfigyelések szerint a táborokat általában három oldalról vette körbe a polgári település, a vicus militaris. Itt kezdetben boltok, mesteremberek műhelyei, a katonák hozzátartozóinak lakásai, később a jobb módú, helyben vagy Aquincumból leszerelt katonák (veteranusok) előkelőbb lakóépületei álltak. A vicus ma még szinte teljesen feltáratlan Szentendrén.

Fennmaradásának több mint 300 éve alatt a táborfal, a belső épületek egy részének elhelyezkedése és természetesen a helyőrség összetétele sokat változott.

A Marcus Aurelius császár uralkodása idején, 166-ban kirobbant, az északi germán markomannokkal és a velük szövetségbe lépett kvádokkal folytatott véres háborúkat és pusztulást a tábor ásatása során előkerült vastag fekete sávok – égésnyomok – jelzik. A tábor újjáépítésére csak Septimius Severus uralma (193 – 211) idején került sor. A pannóniai Carnuntumban történt császárrá kiáltásának 10. évfordulóján Septimius Severus végiglátogatta a ripa pannonica helyőrségeit, melyek egy részében a jeles alkalomra nagyszabású építkezéseket végeztek.

A táboron belüli nagyrészt fa- és vályogépületeket valószínűleg csak évekkel később, Caracalla uralkodása és 214-es látogatása idején építették át kőbe.

A 2. századi építkezések egy 175-től kezdődően itt állomásozó csapattesthez, a Cohors I. Milliaria Aurelia Antonina Surorum Sagittariorum, azaz a szírek I. sz. gyalogos íjász ezres csapatához köthetők. A szír íjászokat Marcus Aurelius császár uralkodása idején (161–180) telepítették Pannonia Provinciába. 175-ben a szírek fellázadtak, s a megbízhatatlanná vált férfi lakosság nagy részét katonai szolgálatra kényszerítve és más provinciákba vezényelve távolították el a hazájukból. A szírek jól értettek az íjászathoz, melyet az itáliai rómaiak általában lenéztek. Az Ulcisia Castrába telepített szír katonaság a Duna túlpartján lakó, lovas-íjász szarmatákkal azonos fegyvernemmel szállhatott szembe. Feladatuk nem csak a közvetlen környék, de az innen hat római mérföldre lévő főváros, Aquincum védelme is volt.

A tábor újabb, nagyobb átalakítására, megerősítésére a 4. század elején, Nagy Constantinus császár uralmának idején, a szarmaták és a kvádok újabb betörései miatt kerül sor. A négyből három (a déli, az északi és a nyugati) kaput a négyszögletes kaputornyok mellé épített patkó alakú bástyákkal elfalazták, valamint négy legyező alakú sarokbástyát emeltek. Az Ulcisia Castra nevet ekkor változtatták Castra Constantiára.

A 4. század közepétől egyre gyakoribbá váló, pusztító barbár támadások miatt a lakosság — különösen a módosabb rétegek — a provincia belső, békésebb területeire költözött. Helyükre az ekkor már erős hun nyomás miatt a Duna túlpartjáról menekülő népcsoportok kértek betelepülésre engedélyt vagy törtek be (Kr. u. 380).

Az élet a vicusban és a településtől távolabb álló házakban (villák) már nem volt biztonságos, ezért a helyben maradt civil lakosság az újonnan érkezettekkel együtt a nagyobb védelmet nyújtó táborfalak közé menekült. Ekkortól mutathatók ki a tábor területén a nők és a foederati — betelepült barbárok — jelenlétére utaló leletek.

Kutass te is!

Menj fel az Interneten a Google Maps útvonaltervezőjébe!

Írd be kezdőállomásnak a szíriai Homsz (az ókori Hemesa) várost, célállomásnak pedig Szentendrét. Jelöld be a gyalogos ikont! Olvasd le, hogy hány kilométerre van a két város egymástól! Számítsd ki, hogy mennyi idő alatt érhettek a szír íjászok Hemesából Ulcisia Castrába, ha a római katonák – teljes, legalább 25 kg-os menetfelszeretésüket cipelve – átlagosan napi 25–30 km-es sebességgel haladtak!