A Tanácsköztársaság kikiáltásának híre csak másnap, március 22-én terjedt el Szentendrén.

Ekkor érkezett meg a városba Vásárhelyi Kálmán politikai megbízott, agitátor, aki a város főterén összehívott népgyűlésen kikiáltotta a proletárdiktatúrát.  Még ugyanezen a napon a városházán összeült egy frissen választott, 55 tagú munkástanács, mely megszakítás nélkül 36 órán át tanácskozott. A másfél napos ülés első és legfontosabb teendőjeként kijelölték a népbiztosokat:

Városi népbiztos                                Szulyovszky Sándor vasmunkás
Közélelmezési népbiztos                  Korenchy József tanító
Közegészségügyi népbiztos              Dr. Weisz Ármin orvos
Tanügyi népbiztos                             Bodó József polgári iskolai tanár
Igazságügyi népbiztos                       Dr. Horváth Ákos ügyvéd és Balogh Károly vasmunkás
Karhatalmi népbiztos                        Takácsy József egyetemi hallgató, és Perjésy Sándor rendőrkapitány
Pénzügyi népbiztos                            Dr. Ignatovity Miklós ügyvéd

A régi városvezetőket azonnal leváltották és fegyveres ellenőrzés alá helyezték az új rendszerrel szemben álló személyeket, Szikszay Sándor járásbírót, Szombati Béla polgári iskolaigazgatót, dr. Weresmarthy Miklóst, dr. Péchy Henriket, s a Szentendrei Néplapban kommunista ellenes cikkeket megjelentető dr. Kucsera Ferenc káplánt, akinek lapját be is tiltották. Átszervezték a városban működő intézményeket: a zárdát feloszlatták, határozatot hoztak az összes elemi iskola egyesítéséről és felekezetmentesítéséről, a posta és a pénzintézetek munkásellenőrzéséről, a hús- és tejelosztásról, a tüzelőelosztásról.

A „Minden mienk!” jelszóval kimondták a jelentősebb ipari üzemek (Gajári Leó szerszámgyára, a Ziser Márton lemezárugyára, a Wiltschek fémárugyár, az Elszász fűrészlapgyár) a dunai és gőzmalmok, valamint a helyi szeszfőzde „szocializálását”. A vagyonos polgárokat felkérték, illetve szükség szerint kényszerítették arra, hogy – úgymond –„kölcsönadjanak” valamennyi pénzt a város számára. A „lósorozáson” kisajátították a lakosság ló állományát. Intézkedés történt a „fölös lakások” felkutatására és kisajátítására. Döntöttek a 8 holdon felüli földterületek államosításáról. A Munkástanács alapította Új Kor-ban (a szentendrei szocialista párt közlönyében) közhírré tették:

„A pénzintézetek direktóriuma felkéri a város közönségét, hogy a birtokában levő aranytárgyakat, ékszereket és drágaköveket, amelynek értéke darabonként a 2000 koronát meghaladja, a helybeli pénzintézeteknél szolgáltassa be. A beszolgáltatott értéktárgyakért térítés nem jár”.

Míg fenti intézkedések a vagyonos rétegeket érintették, a szegényebbeket a zavaros idők ínsége ellenére az élelmiszer tartalékoktól fosztották meg. A kistermelők egyetlen jövedelemszerző tevékenységét, a budapesti piacozását megtiltották. A lakosság csak az előírt fejadagnak megfelelő mennyiségű élelmiszert tarthatott meg, a többit kötelezően be kellett szolgáltatni, többször házról-házra járva házkutatásokat is tartottak és rekviráltak. Gyakran előfordult, hogy elvitték a következő vetésre félretett gabonát és az állatok takarmányát is. A vörösök által elkobzott élelmiszerek nem mindig érkeztek meg a városi raktárakba, sok bejelentés szerint saját célra is lefoglaltak ezekből, s voltak, akik a szentendrei borospincékben fizetés nélkül tivornyáztak.

Már az első napokban megalakult a szentendrei Vörös Gárda Takácsy József egyetemi hallgató vezetésével, később Perjésy Sándor vette át a parancsnokságot. A rendfenntartás érdekében szükséges volt a rendőrök létszámának 10 főről 15-re növelése.

Szentendrére nem érkeztek máshonnan vöröskatonák, és nem is történtek harci események. A Magyarország területeit támadók elleni harcra azonban itt is készen álltak. Takácsy József szervezte meg a szentendrei önkénteseket, majd 55 társával együtt a román frontra ment harcolni.

A Tanácsköztársaság igazságszolgáltató szerve, a helyi Forradalmi Törvényszék élére Balogh Károly szerszámlakatost nevezték ki. A bírák Vörös János lakatos, Franges László fodrász, Rozsnyai Ferenc nyomdász lettek. Ők azonban csak köztörvényes ügyekkel foglalkoztak.

Az új hatalom – Budapesthez hasonlóan – igen látványos május elsejei ünnepélyt szervezett. Erről az Új Kor rendkívüli kiadása így számol be:

„Az ünnepség a fúvószenekar hajnali ünnepségével kezdődött. Ezután a Duna-parti mozi előtt gyülekeztek a szakszervezeti tagok, akik a város tanulóifjúságával együtt a főtéren át a Weresmarthy-féle épületből átalakított Marx Otthon elé vonultak. A Marseillaise eléneklése után Gál Ferenc tanító szavalta el Szentendrén élő költő, Ábrányi Emil versét. Több lelkes hangú szónoklat és énekszám hangzott el még a pártház előtt, majd ezután kötetlen vidám népünnepély vette kezdetét a Duna-parton. A vidám napot a moziban rendezett kabaré és a dunai tűzijáték fejezte be.”

A Tanácsköztársaságot kezdetben sok szentendrei, köztük a liberálisabban gondolkodó értelmiség egy része is támogatta idealista jelszavai és szociális intézkedései miatt, de a szovjet példára kiépülő diktatúra és a „vörös terror” egyre durvább megnyilvánulásai hamar szembe állította a társadalmat az „új renddel”.

Szentendrén is kibontakozott az ellenállás. Dr. Weresmarthy Miklós ügyvéd szervezte meg a diktatúrával szembeállókat. Nagy mennyiségű lőszert és fegyvert rejttettek el villájának kapualjában és egy társa lakásán. Éjfélkor félreverték a templomdombi Plébániatemplom harangját, ezzel adva jelt a fegyveres akció megkezdésére, melynek során letartóztattak és fogdába zártak mintegy ötven kommunista vezetőt. Sikerült leszerelni a vörös őrséget is. Parancsnokuk, Perjésy Sándor a felesleges vérontás elkerülésére és időnyerés céljából nem tanúsított ellenállást, de telefonon erősítést kért a fővárosból. Június 25-én négy pomázi direktóriumi tag jött át Szentendrére, majd a fővárosból megérkezett egy 250 fős munkásszázad is. (Rájuk azért volt szükség, mert köztudott volt, hogy a szentendrei vörös őrség tagjai között is sok „ellenforradalmár” bújt meg.) Statáriumot hirdettek és több halálos ítéletet is hoztak (ezeket nem hajtották végre), majd a század elvonult a városból. Aznap este érkezett Szentendrére Chudy Ferenc 17 tagú, kézigránáttal felszerelt bőrkabátos terrorkülönítménye.

A helyiekkel összeíratták a fegyveres akcióban résztvevők neveit, akiket néhány órán belül elfogtak. Mindenekelőtt arra voltak kíváncsiak, hogy ki adott jelt a harangok félreverésével.

Kihallgatták dr. Kucsera Ferencet, a fiatal, 27 éves káplánt, aki négy év szentendrei szolgálat után már nagyon népszerű volt. Ő jól tudta, hogy a harangokat egy kőműves, nyolc gyermekes családapa húzta meg. De azzal is tisztában volt, hogy ha az illető nevét elárulja, akkor ezt az embert kivégzik, ezért inkább hallgatott. „Magamról már mindent elmondtam, amit tudok – másokról nem mondok semmit” – ezek voltak az utolsó szavai.

A vallatás után történtekről így írt egy szemtanú:

„Hárman kísérték dr. Kucsera Ferencet a Duna-partra: Darázs István huszonnyolc éves géplakatos, Chudy helyettese, Marinovits Miklós huszonnégy éves szabósegéd, Dudás János húszéves vasesztergályos, vörösőrök. Áldozatukat a víz mellett arccal Leányfalu felé állították, s hátulról lőttek rá. A káplán hanyatt vágódott, de tagjai még mozogtak.

A három kivégző legfiatalabbja, a húszéves Dudás János lépett hozzá.
– Megadom a büdösnek a kegyelemdöfést – mondta és a káplán fejébe lőtt.”

A hivatalos ítéletet csak utólag, másnap írták meg. A holttestet egy napig a kivégzés helyén hagyták, majd a temetőárokban földelték el. A következő reggelre a mártír pap sírját virágerdő borította, amit a szentendreiek titokban vittek oda, Ettől kezdve Kucsera 1921-ben történt újratemetéséig ezen a síron mindig sok virág volt.

1929-ben a hamvakat a Katolikus kálváriára szállították át, a kivégzés helyét pedig kereszttel jelölték meg. Ezt a fakeresztet 1950-ben, a proletárdiktatúra áldozatának emlékét „kényelmetlennek” találó kommunisták eltüntették. A ma ezen a helyen álló öntöttvas keresztet 1993-ban állították fel.